Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

2020. október 02. - Nyitrai László

Az előbb lejátszott mű María Granillo Reflejos-Tükröződések című műve. A darabot hallgatva úgy észleltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.

Ebben az országban igen szerteágazó, hogy ki mit tekint kulturális örökségének. A különböző ősi indián kultúrák hatása éppúgy jelen van, mint a behurcolt afrikaiak ritmusai vagy a XIX. században ide érkező kelet-európaiaktól megismert táncok.

1521-ben hódolt be az őslakosság a spanyol hódítóknak, és bár az ezt követő három évszázad során a spanyol műzene uralta a hivatalos zenei életet, az európai szerkezetű kompozíciók viszonylag gyorsan helyi hangzásokkal gazdagodtak. Az élet minden területén gyorsan láthatóvá vált a különféle hátterű - Mexikóba került - emberek egymásra hatása. Így lett az is természetes, hogy már az 1600-as évek elején, indián származású ember tölthette be - a legfőbb zenei tisztségnek számító – Mexikóváros-i katedrális zeneigazgatói posztját.

A művészeti élet igazi fellendülése azonban Mexikó függetlenné válásával vette kezdetét, az 1800-as évek elején. E század végétől vált fő művészeti kérdéssé a nemzeti karakter, a „mexikóiság” mibenléte.

A kubai kalandozáshoz hasonlóan, ezt a zenei kirándulást is ettől a korszaktól kezdjük. Nem mintha nem lenne izgalmas a mexikói barokk, vagy a mexikói romantikus opera világa! Azonban a modern zene olyan gazdag műalkotásokban, hogy ennek a mostani cikknek is jócskán túlfeszíti a keretét!

Az 1870-es, ’80-as években született alkotók generációjának zenei nyelve a romantika volt. Ezt vegyítették hazai témákkal, dallamokkal. Manuel M Ponce mellett José Rolón és Calendario Huízar voltak ezen időszak legismertebb szerzői.

José Rolón a most következő a Törpék Ünnepe című szimfonikus scherzójával vált ismertté.

A nacionalista tendenciákat mutató darabban impresszionista hatások találhatók. Egyes kritikusok szerint a kompozíció előképe Dukas Bűvészinasa. Ez nem tűnik elrugaszkodott gondolatnak, hiszen Dukas volt Rolón tanára Párizsban.

Calendario Huízar 35 évesen iratkozott be a Nemzeti Konzervatóriumba, de már korábban is írt darabokat. Műveiben indián motívumokat is felhasznált. A híres zeneszerző, Silvestre Revueltas, a „mexikói zene hiteles értékének” nevezte Huízar művészetét.

Most a szerző második, "Oxpanixtli" szimfóniája következik. Oxpanixtli egy őszi időszak azték neve, amikor ünnepségeket rendeztek, hogy a virágoktól búcsút vegyenek és egyszersmind a virágok istennőjét, Xochiquetzal-t, ünnepeljék.

1912-ben született a máig a legtöbbet játszott mexikói mű a Huapango komponistája: José Pablo Moncayo.

Ő főleg a mesztic folklórból merített témákat. A Huapango c művében a Mexikói öböl partján elterülő Veracruz tartomány dallamait-sonjait dolgozza fel.

A szerző nemzetközileg ritkábban játszott, de általam kedvelt kompozíciója a Cumbres -Csúcsok 1953-ból. A mű 3 részből áll. Az első gyors, és két különböző karakterű témát dolgoz fel, a lassú második rész szintén kettőt, a harmadik rész pedig egyfajta visszatérés.

Silvestre Revueltas, a XX. századi zene egyik legegyénibb alakja. Saját bevallása szerint sosem használt fel eredeti folk-témákat, inkább maga találta ki őket. „…A műveimben igyekszem a népem energikus, vidám és legfőképpen szarkasztikus voltát megmutatni.” Alkotásaiban jól észrevehető Stravinsky hatása, azonban minden darabjáról azonnal felismerhető, egyedi stílusú szerző. Erős ritmikai profilú motívumokkal, és sokszor bitonális szerkezetekkel dolgozik.

Első felcsendülő műve a Toccata 1933-ból.

A művész nem csak koncert darabokat írt, hanem baletteket, filmzenéket is. Leghíresebb remekműve a Mayák éjszakája című film zenéiből készült szimfonikus költemény, amiben olyan hangszereket használ, mint a tengeri csigakürt és indián dobok.

Szerintem ez a mű az egész eddigi közép-amerikai utazás legnagyobb hatású darabja.

A mai utazás első részének végén dőljünk hátra és képzeljük magunk elé a hatalmas maya ünnepet!

***

Ismerkedjünk most meg az egyetemes zenetörténet egyik legkülöncebb szerzőjével, aki bár Rolón generációjához tartozott, zenéje a mai fülnek is szokatlan. Ő a ”Sonido 13” technika atyja: Julián Carillo.

Tanulmányait részben Németországban folytatta, itt mutatták be az első szimfóniáját is, ami késő romantikus hangzásvilágú. Carillo számára mindig is nehézséget jelentett a hangtartomány kis szekundonkénti felosztottsága. Ő sokkal jobban szerette egyéb módokon tagolni a tartományt. Negyed, nyolcad, sőt harmad, hatod részre is osztotta a szekundok közti hangmagasság területet. A mikrotonalitás egyik első úttörője. Különleges hangszereket is terveztetett ehhez, illetve a vonósok, fúvósok és az ének hang eleve alkalmasak ezen hangközök megszólaltatására.

Először egy kórusművét hallgassuk meg:

Most Juan Carillo Meditáció című műve következik:

***

Carlos Chávez olyan fontos alakja Mexikónak, mint nálunk Kodály. Nemcsak zeneszerzőként, hanem zenekar és oktatás szervezőként és tanárként is jelentőset alkotott. „Új zene” címmel koncertsorozatot hozott létre, ahol olyan, Mexikóban addig ismeretlen szerzők műveit játszották el, mint Schönberg, Debussy vagy Bartók.

Karmesterként számos kortársa alkotását ő mutatta be. Ez többször súrlódáshoz is vezetett, ugyanis sok ember érvényesülése függött tőle.

A műveinek egy része a nacionalista irányzathoz tartozik. Ezek részben mesztic másrészben indián témákat dolgoznak fel.

A Xochipili című mű egy elképzelt ősi indián zene. Sajnos nem maradt fenn sok konkrétum a prehispán indián zenekultúráról, így szinte minden fantázia és spekuláció. Annyit tudunk, hogy fúvós hangszereket és dobokat használtak főleg.

Leghíresebb, a világ egyik első, csak ütőhangszerekre komponált műve, a Toccata. Az 1930-as években John Cage kérte Chávezt, hogy írjon az ütőegyüttese számára darabot. Azonban a technikai nehézségek miatt nem tudták eljátszani a művet és csak 1948-ban, a szerző vezényletével valósult meg a hivatalos premier.

Az első és harmadik tétel szonáta formájú; hosszú tremolókból és szinkópákból álló patternekkel dolgozik a komponista. A középső rész lassú, tompított dob hangzásokkal operáló. A harangjáték és a xylofon játszik dallamtöredékeket.

Chávez zongoraversenyét 1942-ben mutatta be Dmitri Mitropoulos, a New York Philharmonic Orchestrával.

A kompozíció három, szünet nélkül egymás után következő, gyors-lassú-gyors tételből áll; modális, polimodális harmónia világú mű.

***

Mindeközben 1940-ben Erique Granados Goyescas című művétől inspirálva, egy fiatal lány Consuelo Velasquez, megírja a Besame mucho című bolerot, a világ egyik legismertebb dalát. Ezen a felvételen egy Tv showban maga a szerző játssza el a dal egy feldolgozását. 1 perc 28-tól kezdődik maga az előadás.

***

Chávez iskolájából sok tehetség került ki. Mario Lavista elektroakusztikus kísérleteket folytatott, de tradicionális hangszerek új hangzás lehetőségeit is kutatta. Az Éjszaka tükröződései című művében üveghangokat használ, amik eleve vizuális illúziót is keltenek, illetve maguk is egy -egy elsődleges hang leképeződései. Ez az alkotás is három, egymást szünet nélkül követő részből áll; a harmadik egység az első tükröződése. „A darab úgy végződik, ahogy kezdődik, ami egy időbeli struktúra önmagába visszatérésének illúziója.” - írja a szerző.

Az idén 66 éves, Eduardo Angulo, művészetére a tonális világ a jellemző, művei mégsem historizálnak. Szeret szokatlan hangszeregyüttesekre komponálni. Most egy speciális cimbalomra, a salterio-ra írt versenyműve következik.

Minden bizonnyal a legismertebb mexikói avantgárd zeneszerző Julio Estrada.

Különféle, akár matematikai, informatikai módszerekkel létrehozott zenei texturákkal, hangzásképekkel, és nem konkrét dallamokkal, ritmusokkal dolgozik. Jó példája ennek az eljárásnak a Vulkán belsejében című bőgő együttesre írt műve. A videón jól látszik, hogy érdekes, szokatlan technikákkal nyer ki hangot a hangszerekből. Különféle érzetű hangzások jönnek létre, amiket egymásra vetít.

***

Manapság sem szűnt meg az alkotók érdeklődése a hagyományosabb hangzások iránt. A szintén a 60-as éveiben járó komponista, Arturo Márquez, az utcán hallható populáris zenéből inspirálódik. A Huapango mellett, a Danzón no 2 című Márquez mű az, ami mindenhol felhangzik a világban, ha latin estet játszik egy zenekar.

A danzón egy afrikai hatású mexikói műfaj. Mindig ritmikus, és az érzéki dallamosság is a kompozíciók fontos része.

Az egész sorozatot nagyon ajánlom mindenkinek, feldobja az ember napját. Most a Danzón no 2-t hallgassuk meg:

***

Leticia Cuen Franciaországban élő alkotó. Az általam hallott művei tonálisak, személyes hangvételűek. A következő mű az "Ének a lelkekhez " címet viseli.

A mai utazás utolsó két szerzőjéhez értünk. Mindkét alkotóra jellemző, hogy a kortárs komolyzenei irányzatok mellett a popkultúrából is ihletődnek.

Enrico Chapela De Seos című alkotása következik.

A szerző repetitív jellegű, erős ritmikai profilú zenei texturát alkalmaz a műben: